Hatodik bejegyzés

Bocs mindenkitől.....  mivel már vagy három hónapja nem írtam semmit. Itt valahogy úgy érzem, sokkal gyorsabban telik az idő. A munkám változatlan, talán csak annyiban különbözik, hogy most már én tanítom az új kollégákat... A hétköznapok, ami számunkra nem hétfőtől péntekig tart, mivel mi minden nap nyitva vagyunk, tehát pontosítva hétfőtől vasárnapig de persze általában van, heti két szabad nap. De pl. volt úgy, talán egy hónapja, hogy 14 napot dolgoztam egy folytában, napi 11-15 órában, mert a szakács munka társam megbetegedett. Szerencsére ez már megváltozott, mert végre a tulajdonosok felismerték azt, amit már vagy két hónapja papolok nekik, hogy ketten kevesek vagyunk szakácsok ezen a helyen. Azóta már hárman vagyunk szakácsok. Képzeljétek milyen kellemes rohanás volt mikor csak egyedül voltam és teljesen egyedül szolgáltam ki 3-5 pincért, telt ház esetén kb. 90 vendéggel. Na, szakács legyen a talpán aki azt utánam csinálja. :-)) Most így utólag már nevetek rajta, meg persze hasznos is volt, de akkor nem röhögtem......  Azt hiszem megtanultam hamar, hogy ez a meló nem könnyű... mondtam is sokszor a Tojásnak, hogy egy segéd munkás egy építkezésen könnyebb munkát végez. Na mindegy........ de azt hiszem még mindig élvezem. Persze ebben nagy szerepe van annak is, hogy a közösség nálunk nagyon jó. Mondhatni, haverok, már- már barátok vagyunk a pincérekkel, mosogatókkal, még a tulajdonosokkal is. Állandóan ugratjuk egymást, mindig nagyokat nevetünk.Talán le is húznám itt az egész időt, már mint jövő augusztusig, ha a kaják kicsivel komolyabbak lennének, és a lóvém sokkal jobb lenne. Természetesen panaszkodni, lóvé tekintetében azért nincsen okom, de a mostani fizetésem kb. háromszorosát tudom itt Londonban keresni, némi szerencsével és egy kicsit erősebb angollal. De erről majd később, mikor aktuálissá válik, fogok részletesen is mesélni.
Tehát heti 5 napot dolgozunk, Tojás is szereti amit csinál, most már mindig a kis kioszkját vezeti.... Esténként néha bent maradunk egy kis sétára a belvárosba, veszünk egy kis kínai édességet a kínai negyedbe és egy kis rendes főtt kaját egy japán take a way étteremben, amit az utcán vagy egy parkba meg is eszünk. Vagy vásárolgatunk kicsit, majd hazajövünk "kezdek egyre többször bajba kerülni ezzel a haza kifejezéssel, mivel mostanában már sokszor nem tudom, hol is vagyunk otthon...." és a lakótársainkal dumálgatunk, rengeteget hülyülünk, röhögünk, azt hiszem már-már egy kis család lettünk így hatan. Nagyjából így telik-múlik az idő hétről hétre, hónapról hónapra.